Hogyan vizsgázzunk? Nyakunkon a vizsga, mit tegyünk?
Több diák többféle módon készül fel közeledő vizsgáira. Van, aki erre a módszerre esküszik, van, aki pedig a másikra. Nagyon fontos, hogy te saját magad találd meg a neked legmegfelelőbbet. Vannak azonban alapszabályok, amelyeket nem árt betartani a felkészülés illetve a vizsga során, ahhoz hogy sikeres legyél.
I. A vizsga előtti napok, órák
Azt sem árt figyelembe venni, hogy ha vannak olyan részek a tananyagban, amelyek megértése, megtanulása nehézséget okoz, akkor azokra mindenképpen fordíts több figyelmet a felkészülés során.

A másik kulcsfontosságú dolog, hogy normálisan étkezz a vizsga napján. Bármikor is lesz a megmérettetés, figyelj oda arra, hogy betartsd a szokásos étkezéseidet. Ha étlen szomjan mész a számonkérésre, biztos lehetsz benne, hogy a teljesítményed megsínyli a dolgot.
A kiegyensúlyozottság már csak azért is lényeges ezen a napon, mert nagy gondot kell fordítanod a megjelenésedre. Nem állíthatsz be zsíros hajjal, szakadt farmerban a vizsgabizottság elé. Ez egyrészt tiszteletlenség lenne, másrészt pedig azt a benyomást keltené, hogy téged nem nagyon érdekel ez az egész. A kifogástalan megjelenés pozitívan befolyásolhatja az értékelésedet.

II. Az írásbeli vizsga
Az írásbeli vizsgán leginkább a kézírásodra kell odafigyelned. Akár az idő szorít akár csak alapvetően nem vagy egy szépíró bajnok, próbálj meg minél szebb külalakkal, olvashatóan írni. Hiába veted papírra a tudásodat, ha a tanárnak írásszakértői végzettséggel kell rendelkeznie ahhoz, hogy azt megfejtse. Másrészről egy esztétikusan kinéző dolgozatra lehet, hogy jobb jegyet kapsz, még ha nincs is benne minden, mint egy macskakaparásra, amiben ugyan minden adat szerepel, de sokkal több munka kijavítani.
A másik hasonlóan evidens dolog, pedig a szövegértés. Figyelmesen olvasd el a kérdéseket akár többször is, hogy biztosan arra válaszolj, amit kérdeznek. Talán minden diák járt már úgy életében, hogy tudta az anyagot, de figyelmetlen volt, rosszul értelmezte a kérdést, és éppen az ellenkezőjére válaszolt. Ez egy buta hiba, amit jobb elkerülni, főleg nagyobb vizsgák esetében.
III. A szóbeli vizsga

Semmiképpen se ragadj le a tétel azon részénél, ami esetleg nem jut eszedbe. Minél előbb írd le, amiket biztosan tudsz, aztán majd ráérsz gondolkozni azon, ami nehezebben megy. Felelésnél is azokat a pontokat fejtsd ki jobban, amikben biztos vagy. Ha folyamatosan, zökkenőmentesen beszélsz, nem is biztos, hogy a vizsgáztató fontosnak tartja azokat az adatokat, amiket esetleg kihagytál.
A szóbeli vizsgák sikeressége nagyrészt a magabiztosságon múlik. Még ha nem is érzed magadon, akkor is magabiztosnak fogsz tűnni, ha hangosan, érthetően beszélsz, hosszabb szünetek nélkül.

IV. Siker
Ha megfelelően felkészültél, és ezeket a tanácsokat betartod, akkor garantált a siker. Egy sikeres vizsga után pedig édes a pihenés. Szánj magadra egy kis időt, hogy kipihend a fáradalmakat, még ha csak 1-2 órád jut is erre. Ezután pedig jöhet az újabb kihívás, amivel biztosan sikeresen megbirkózol majd.