Hogyan használd ki a leghatékonyabban a rendelkezésre álló időt, ha már nincs elég idő maximálisan felkészülni a vizsgára? 2/1.
Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, hogy nem volt annyi időnk felkészülni egy vizsgára, mint amennyi kényelmesen elegendő lett volna. Ilyenkor jön a régi jó pánik és bár még menthető lenne a helyzet, a nagy kapkodásban csak rontunk az esélyeinken.
Ebben a részben megnézzük, mi a teendő, amikor körülbelül fele annyi időnk van, mint kellene. A következőben pedig azt, hogy mit tehetünk, ha már csak körülbelül tized annyi idő maradt.
Vizsgára készülve az ember általában eltervezi, hogy mire mennyi időt fog szánni. Aztán ezzel megnyugodva kezdetét is veszi a nagy halogatós játék, amikor is hihetetlen kreativitásról teszünk tanúbizonyságot. Hirtelen minden fontos lesz, még a házimunka is érdekesebb, mint a tanulnivaló.
Aztán elérkezik a pillanat, amikor a rendelkezésre álló időnk egyszer csak feleződik. A másik fele úgy eltűnt, mintha csak a föld nyelte volna el. Pedig a földnek ehhez semmi köze, a sorozatoknak, a telefonunknak, a kedvenc játékunknak annál inkább.
Maradjunk nyugodtak
A pánik sajnos nem segít. Lehet, hogy abban segít, hogy végre elkezdjük a feladatot, de annak biztosan nem, hogy fókuszáltan tudjunk foglalkozni vele.
A hidegvér megtartásának van néhány alapszabálya. A lelkiismeret-furdalásnak nem most van itt az ideje. Persze később megbeszélhetjük magunkkal, hogy “soha többet” (haha), de ne most.
Azon sem érdemes pörögni, hogy most aztán biztos, hogy megbukunk. Ha nagyon elővesz a félelem, akkor érdemes néhány percre lehunyni a szemünket és elképzelni, hogy sikeres vizsgát tettünk, mindezt néhány nagy levegő kíséretében. Ezzel sokat javítunk az esélyeinken.
Újratervezés
Amikor szorít az idő, akkor érdemes tervet készíteni. Gondoljuk át, hogy valószínűleg mire lesz valóban szükség a vizsgán és mi az, amit nem kell megtanulni. Vegyük számba, hogy mennyi időnk maradt és tervezzük meg, hogy ezt hogyan fogjuk kihasználni. Sajnos ezen a ponton el kell engednünk a maximalizmusunkat és a legtöbbet kell kihozni a helyzetből. Ha egy fejezetre ezentúl csak két óra maradt, akkor annyival kell gazdálkodni.
Azt is érdemes ezen a ponton átgondolni, hogy mivel járunk jobban. Azzal, ha kevesebbet nézünk át alaposan, vagy többet, de felszínesen. Ez az adott tárgytól, tanártól, a követelményektől függ.
Reális újratervezés
Az újratervezéssel az a gond, hogy egyrészt nem szoktuk reálisan csinálni, másrészt megnyugszunk tőle és ennek az lesz a következménye, hogy folytatjuk a halogatást.
Ezért érdemes annál is kevesebb idővel számolni, mint amennyit gondoltunk, hogy elegendő lesz. Úgyis közbejön egy telefon vagy bármi más. Ilyenkor sokszor nem kalkuláljuk bele, hogy időnként enni és aludni is kell, erről se feledkezzünk meg. Minél reálisabban látjuk a lehetőségeinket, annál több esélyt adunk magunknak. Attól, hogy azt képzeljük, hogy elég lesz két óra alvás és evés közben is végig fogunk tudni tanulni, a valóságban még nem lesz több időnk.
Gyorsolvasási technikák
Ilyen helyzetben nagyon jól jön, ha az ember ismer néhány gyorsolvasási technikát. Ilyen az, amikor lendületesebb tempóban tudsz olvasni, vagy amikor csak minden harmadik szót olvasol egy speciális, szkennelő szemmozgás segítségével.
Ezekről többet megtudhatsz a LiteraGo gyorsolvasást tanító szoftveres tréning segítségével, amit nálunk is megtalálsz.