Hogyan tudd le minél gyorsabban a tanulást, hogy aztán jó érzéssel mehess pihenni? 2/2.

Az előző részben megnéztük, hogyan segít saját magunk jutalmazása abban, hogy motiváltabban tanuljunk. Most beszéljünk egy kicsit arról is, hogy mik azok a jutalmak, amik valóban előre visznek, és mik azok, amik a halogatás további veszélyét rejtik magukban.
 

Realitásérzék a jutalmazásban

 
Persze szuper jutalomnak hangzik, hogy ha például megtanultál valamennyi fejezetet, akkor cserébe megnézhetsz egy részt az egyik új sorozatból. Ez elsőre nagyon jónak tűnik, hiszen megvalósul, hogy a jól végzett munka örömével, nyugodtan megnézel egy részt. Ez már szinte a valódi boldogság definíciója.

Ilyenkor szokott történni, hogy “csak még egy részt” és aztán még hajnali négykor is ott ülsz a gép előtt. Emiatt másnap fáradt leszel, nem tudsz tanulni, kezdődik minden elölről.

Inkább próbáld meg reálisan felmérni, hogy mik azok a rossz szokások, amikkel kifejezetten nagy lendülettel vágod magad alatt a fát és abban az időszakban, amikor fontos a teljesítményed, próbáld nem holmi jutalomnak álcázva visszacsempészni őket az életedbe.
 

Milyen a jó jutalom?

 
1. Valami olyasmi, aminek az előállítása nem kerül sok energiádba. Ha olyan jutalmakat találsz ki, ami sok időt vesz el vagy túlmegy a költségkereteden, akkor az nem jutalom, hanem újabb stresszforrás lesz.

2. Azonnali visszajelzést ad arról, hogy jó irányba haladsz előre. Ha ma megcsinálsz valamit és csak két hét múlva kapsz érte jutalmat, az nem fog motiválni. Amikor elkészültél egy részfeladattal, akkor rögtön adj magadnak egy kis elismerést.

3. Gyakran találkozol vele. Ne várd meg, hogy egy óriási, hosszú folyamat végére érj. Ünnepelj meg minden egyes lépést. Gondolj bele, hogy amikor járni tanultál, minden lépésednél ott szurkolt valaki, még akkor is megtapsoltak, amikor elestél. Sőt, akkor tapsikoltak csak igazán! Emiatt jó kedvedben újra nekifutottál egészen addig, amíg nem sikerült. Legyél bátran saját magad legnagyobb szurkolója.
 
Érdemes kipróbálni, ha pedig szeretnél többet tudni arról, hogyan lehet szövegeket gyorsan és hatékonyan feldolgozni, nézd meg az oldalunkon a LiteraGo tréninget!

shares

Hogyan tudd le minél gyorsabban a tanulást, hogy aztán jó érzéssel mehess pihenni? 2/2.