13+2 könyv, ami megváltoztatja a gondolkodásmódodat és életmódodat

Nincsenek céljaid, gond van az önbecsüléseddel, nehezen megy a tanulás, kevés a motivációd? Ezek a könyvek segíteni fognak rajtad és megkönnyítik az életedet.
Ha olyan könyveket keresel, amik segíteni fognak a céljaid elérésében, a tanulásban, a vállalkozás indításában és a motivációdban, akkor válogass a listából találomra és olvasd el a könyveket minél hamarabb.

I. Timothy Ferriss –
4 órás munkahét

Mivel foglalkozol? Tim Ferrissnek gondot jelent e kérdés megválaszolása.

Attól függően, hogy mikor kérdezed meg a Princeton Egyetem vitatkozókedv vendégelőadóját, a következő válaszokat kaphatod:

– Motorversenyen veszek részt Európában.
– Síelek az Andokban.
– Könnybúvárkodom Panamában.
– Tangózok Buenos Airesben.

Tim több mint öt évet töltött azzal, hogy ellesse az Újgazdagok, e gyorsan növekvő szubkultúra titkait, amely elvetette az elnapolt élet tervezetét (robotolás > spórolás > nyugdíjba vonulás), és inkább megtanult mesterien bánni az új pénznemekkel az idővel és a mobilitással , hogy haladéktalanul fényző életstílust teremtsen magának.

Éppen ideje volt, hogy ez a könyv megszülessen. Régóta esedékes kiáltványa ez a mobil életformának, Tim Ferriss pedig az eszményi nagykövet. Egetverő siker lesz.

JACK CANFIELD

az Erőleves a léleknek társszerzője

Timothy több életet zsúfolt az ő huszonkilenc évébe, mint Steve Jobs a maga ötvenegyébe.

TOM FOREMSKI

újságíró és a SiliconValleyWatcher.com kiadója

II. Robert T. Kiyosaki –
Gazdag papa, szegény papa

Ez a könyv – lerombolja a mítoszt, miszerint a magas jövedelem az egyetlen út a gazdagsághoz, – megmutatja, miért nem várhatjuk az iskolarendszertől, hogy megtanítsa a gyerekeket bánni a pénzzel, – elmondja, mit tanítsunk meg gyermekeinknek a pénzről, hogy jobban érvényesüljenek az életben, mint mi.

III. Rhonda Byrne – A Titok

Nemzedékről nemzedékre örökítették, mohón sóvárogtak utána, elvesztették, ellopták, hihetetlen pénzekért adták-vették. Az évezredes Titok tudói olyan történelmi nagyságok voltak, mint Platón, Galilei, Beethoven, Edison, Carnegie, Einstein és még sok más feltaláló, teológus, tudós és elismert gondolkodó. De most végre fellebben róla a fátyol….

Érdemes egy kicsit a tartalom mögé nézni és a pozitív gondolkodásra fókuszálni. A vonzás törvényét úgy érdemes érteni, hogy ha pozitívan gondolkodsz, igyekszel keveset aggódni és motiválod magad. 

VizsgaDrukk.hu

Szerkesztői vélemény

IV. Dan Millman –
A békés harcos útja

A békés harcos útja című regény alapja Dan Millman, a világbajnok atléta igaz története, aki bejárta a test és a lélek, a szerelem és a rettegés, a világosság és a sötétség, a nevetés és a csoda birodalmait. Dan egy Szokratész nevű öreg tanítómester, a “békés harcos” vezetésével, és egy Joy nevű rejtélyes és vidám lány kísértő hatására a végső szembesülés felé halad, mely felemeli vagy tönkreteszi őt.

Kövessük Dant spirituális beavatásának útján, melyen megtanulja, mit jelent békés harcosként meghalni – és élni.

Légy boldog most, ok nélkül, vagy soha nem leszel az!

Filosz.hu

Szerkesztő

V. Napoleon Hill – Gondolkozz és gazdagodj!

Mi ​az, ami lehetővé teszi, hogy az egyik ember töretlenül előrejusson, alkosson, gyarapodjék és megtalálja a boldogságát – míg a másik egy-két próbálkozás után megfeneklik, és semmire sem viszi? Mi az, ami lehetővé teszi, hogy az egyik ember eredményesen fejlessze emberi kapcsolatait, növelje befolyását – míg a másik képtelen erre? Mi az, ami az egyik ember számára lehetővé teszi, hogy álmaihoz utat találjon a problémák és akadályok dzsungelén át is – míg a másik vak elszántsággal küzd, és nem jut semmire? Sok évvel ezelőtt Andrew Carnegie, a világ egyik leggazdagabb embere vendégül látta a könyv szerzőjét. Az idős iparmágnás a siker titkáról filozofált. Az akkor alig húszéves Hill ott hallott először a Titokról. Az eredmény: Carnegie megbízza őt, tanulmányozza, hogyan működik másoknál a Titok, tapasztalatait összegezve dolgozza ki a siker filozófiáját, fejlesszen ki egy Mestermódszert, és hasznosításra nyújtsa át a világnak. Így született meg ez a könyv.

A Gondolkozz és gazdagodj! feltárja a Titkot, és megadja a Módszert.

“A titokról, amire hivatkozom, legalább száz alkalommal szólok a könyvben. Nem nevezem meg közvetlenül, mert sikeresebben működik, ha csupán feltárom és láthatóvá teszem, azok pedig, akik készek a fogadására és kutatnak utána, maguk találnak rá. Ezért volt, hogy Mr. Carnegie csak úgy, csendesen odavetette nekem anélkül, hogy valamilyen elnevezést adott volna neki. Ha kész vagy rá, hogy alkalmazd, legalább egyszer minden fejezetben fel fogod ismerni a titkot. Szeretném, ha részem lehetne abban a megtiszteltetésben, hogy közöljem veled, mikor kész vagy a titok fogadására, ez azonban megfosztana azoknak az előnyöknek a többségétől, amelyekhez azáltal juthatsz, hogy erre magad jössz rá.”

NAPOLEON HILL

Gondolkozz és Gazdagodj c. könyv

VI. Norman Vincent Peale – A pozitív gondolkodás hatalma

A pozitív gondolatok teremtő erejét bárki megtapasztalhatja, aki elkezdi használni a könyvben leírtakat, ezzel is javítva a saját és környezete életkörülményeit.

Rendbe tudja hozni – könnyedebben, mint gondolná – a válságba került kapcsolatait, anyagi helyzetét, boldogságot és örömöt fog találni minden egyes nap az életében.

A könyv egy könnyen járható utat kínál nekünk a sötétségből a fény felé, melyen elindulva egy eddig el sem képzelt csodálatos életet, egy teljes, boldog és sikeres jövőt teremthetünk saját magunk részére, saját magunk által!

A könyv segít, hogy szorongás, feszültség, aggódás helyett derű, felszabadultság és bátorság érzése töltse el lényünket.

BOOKLINE.HU

Szerkesztő

VII. Brian Tracy – Maximális teljesítmény

A Maximális teljesítmény hatékony, és a gyakorlatban is kipróbált technikák rendszerezett gyujteménye, amely 25 év kutatás és tapasztalat eredményeit suríti. az ismertetett módszerek könnyen alkalmazhatók, és azonnali eredményt hoznak.

Megismerkedhetünk azokkal az elvekkel, koncepciókkal és módszerekkel, melyeket a csúcsteljesítményre képes személyek alkalmaznak az élet legkülönbözobb területein.

A könyv hatása azonnal megmutatkozik: pozitívabbak, meggyozobbek leszünk, erofeszítéseink céltudatosabbak, koncentráltabbak lesznek.

Ha valaki olyan könyvet keres, amelyik megmutatja számára a siker útját, nem kell tovább keresnie. A kezében tartja. BRYAN TRACY Maximális teljesítmény című munkája képes mozgósítani a bennünk szunnyadó csodálatos képességeket. Lényegre törő, magával ragadó.

Harvay Mackay

Brian Tracy a sikertechnikák és a személyes teljesítménynövelési módszerek egyik legkiválóbb szakértoje a világon. Évente több mint 100 000 hallgatóhoz szól szemináriumokon és tanfolyamokon.

Uzletikonyv.hu

Szerkesztő

VIII. Dale Carnegie – Sikerkalauz 1.

A könyv haszna 12 pontban:

1. Kizökkent a kitaposott szellemi kerékvágásból; új gondolatokat, új ötleteket, új becsvágyat ébreszt.
2. Könnyen és gyorsan szerzel barátokat.
3. Nő a népszerűséged.
4. Megnyered az emberek rokonszenvét.
5. Nő a befolyásod, a tekintélyed és a kezdeményező-képességed.
6. Új ügyfeleket, új vevőket szerez.
7. Emeli a jövedelmedet.
8. Jobb kereskedővé és jobb irányítóvá tesz.
9. Megérted a panaszkodó-kat, elkerülöd a vitát, kellemes és barátságos lesz a kapcsolatod ember-társaiddal.
10. Jobb előadót, szórakoztatóbb társalgót farag belőled.
11. Rájössz, hol kell ügyes pszichológiai fogást bevetned a mindennapi munkában.
12. Magaddal tudod ragadni munkatársaidat.

Ne aggódj, tanulj meg élni!
A meggyőzés iskolája, a hatásos beszéd módszerei

IX. M. J. De Marco – Gyorsítósáv a milliókhoz

Rázd le magadról az anyagi középszerűség átkát! Felejtsd el a 9-től 5-ig tartó munkát, és rövidítsd le 40 évvel a jóléthez vezető utat!

Téged is átvertek a hazugsággal, ami 40 évet rabol el az életedből?

A meggazdagodásnak létezik egy rövidebb, gyorsabb útja, amely matematikai törvényszerűségeken alapul, és lehetővé teszi, hogy MOST ÉLJ JÓL, ahelyett hogy GAZDAGON HALNÁL MEG. Az agyadat azonban átmosták azok a pénzügyi “szakértők”, akik az álmaidat porrá zúzó dogmát, a “lassan járj, tovább érsz” elvét próbálják eladni neked. Fojtogató tervük azt ígéri, hogy időskorodra gazdag leszel, ha a jövődet a tőzsdére, a biztos állásra és ingatlanokra alapozod. Utasítsd el ezt a pénzügyi tervet! Ne csak “várj és imádkozz”, hanem válts a Gyorsítósávra, és valósítsd meg az álmaidat!

Végre valakinek volt bátorsága lerántani a leplet a sok-sok hazugságról, és megmutatni a boldogulás igazi útját…

A könyv egyik olvasója

Ez a könyv felér egy fejbe kólintással. Tömegeket fog felébreszteni – nem csodálkoznék, ha valamelyik nagyokos pénzügyi »szakértő« vérdíjat tűzne ki a szerző fejére!

A könyv egyik olvasója

X. T. Harv Eker –
A milliomos elme titkai

Adjon öt percet, és megmondom, milyen anyagi jövõ elé néz! Hogyan? Úgy, hogy meghatározom pénzről és a sikerről alkotott gondolati modelljét!

T. Harv Eker Elgondolkodott már azon, miért van, hogy némelyek könnyedén vagyonosak lesznek, míg mások egész életüket anyagi küzdelmek közepette élik le? Vajon a képzettségük, az intelligenciájuk, az ügyességük, az időzítés, a munkaszokások, a kapcsolatok, a szerencse, vagy a szakmaválasztás, netán a befektetések teszik a különbséget? A megdöbbentõ válasz: Egyik sem!

Ebből az életeket megváltoztató könyvből az olvasó megtudhatja, miként ismerheti fel és módosíthatja saját pénzrõlés sikerrõl alkotott gondolati modelljét úgy, hogy az megnövelje jövedelmét, és anyagilag függetlenné tegye.

Gondolataink és hiedelmeink nem mi vagyunk, és ezek nem feltétlenül tartoznak hozzánk. Bármily értékesnek érezzük őket, nincs több jelentőségük, mint amennyit mi tulajdonítunk nekik. Minden csak azzal a jelentéssel bír, amellyel felruházzuk.

Idézet a könyvből

Minden gondolatunk vagy befektetés, vagy költség. Vagy a boldogság és a siker felé visz minket, vagy eltávolít ezektől. Vagy erősít minket, vagy megfoszt minket az erőnktől. Ezért rendkívül fontos, hogy okosan válasszuk meg a gondolatainkat.

Idézet a könyvből

XI. Jack Canfield –
Erőleves a léleknek

Amerika két kiemelkedően népszerű személyiségfejlesztője e kötetben történeteik legjavát gyűjtötték össze. Azokat, amelyek mindenütt megérintették az emberek szívét. E történetek bölcsességet sugároznak, reményt és erőt adnak, ami vezérlő fényként szolgálhat életünk sötét pillanataiban. A nagy gonddal válogatott írások csodálatos példák sokaságával szolgálnak, melyek megkönnyítik, hogy megtaláljuk a helyes irányt életünk nagy útkereszteződéseiben. A szívet melengető fabulák e kincsestárában mindenki talál magának megfelelőt, hogy egy fontos gondolatot illusztráljon, egy barátjába lelket öntsön vagy jó pedagógusként tanítványait a jó életre ösztönözze.

XII. Szabó Péter –
Állj félre a saját utadból!

Mindannyian kizárólag saját magunk állunk az áhított boldog élet elérésének útjában. Ahhoz, hogy ki tudjuk hozni az életünkből mindazt, ami benne van, arra van szükség, hogy igazán megismerjük, megértsük, és megszeressük saját magunkat. Ez a kulcs! A könyvben sok esetben személyes történeteimen, példáimon keresztül mutatom be azokat a gyakorlati módszereket, amelyek, – ha alkalmazod őket! – a segítségedre lesznek abban, hogy igazán boldog lehess a saját bőrödben, és valóban élvezd az életed! Kívánom, hogy Állj félre a saját utadból!, és hozd ki az életedből mindazt, ami benne van!

A könyv fő mondanivalója az önmagunkkal való kapcsolat fontossága. Először is önmagunkat kell szeretnünk és értékelnünk, hogy elindulhassunk a boldogság útján. Rengeteg személyes tapasztalatot és történetet ír le a szerző, amelyekben a saját életünkre is ráismerhetünk, hiszen sok velünk is megtörtént.

Celkituzo.hu

Tisza Gábor - szerkesztő

XIII. Anthony Robbins – Ébreszd fel a benned szunnyadó óriást!

Mindannyian rendelkezünk azokkal az információkkal, stratégiákkal, filozófiákkal és képességekkel, amelyek a leginkább vágyott változások elérésében segítenek minket! Anthony Robbins, a világ egyik legismertebb sikertrénere, népszerű pszichológus, író, tréner (a Határtalan siker – Bioenergetic Kiadó, 2007 – bestseller szerzője) jelen könyvében évtizedes szakmai tapasztalatából merítve írja le, hogyan fedezzük fel igazi életcélunkat, hogyan hasznosítsuk azokat a belső erőinket, amelyek a sorsunkat alakítják.

Azok a források, amelyek segítségével valóra válthatjuk álmainkat, bennünk vannak, csupán arra a napra várnak, amikor úgy döntünk, hogy felébredünk, és igényt támasztunk velünk született jogainkra. Ezt a könyvet azzal az egyetlen céllal írtam, hogy ébresztő és kihívást jelentő felszólítás legyen azok számára, akik elkötelezik magukat egy jobb minőségű élet iránt, hogy kellően kihasználhassák istenadta képességeiket. Ebben a könyvben ötleteket és stratégiákat mutatok be, amelyek révén konkrét, mérhető és tartós változásokat hozhatunk létre önmagunkban és másokban.

Anthony Robbins

Anthony Robbins véleményem szerint korunk egyik legnagyobb sikeroktatója. Szerte a világon százezrek fizetnek súlyos pénzeket, hogy bejussanak egy-egy szemináriumára, vállalat igazgatók, hírességek és még az Egyesült Államok elnöke is az ő personal coaching szolgáltatásait veszi igénybe. Egyik leghíresebb könyve nem tartozik a könnyen emészthető irodalmak közé, a maga több száz oldalával és közel tíz cm vastag gerincével az általam olvasott egyik legnehezebb mű volt. Mégis aki szeretné jobban kézben tartani az életét, szeretne változtatni, felülírni rég berögződött negatív mintákat, annak azt ajánlom, hogy győzze le minden félelmét és fenntartását és csapja fel az első oldalon, mert nem véletlenül lett a könyv az eddigi idők egyik legnagyobb példányban eladott sikerkönyve. Ha most állsz neki a gondolkodás módod, az életed megváltoztatásán és minél előbb sikeres vállalkozást szeretnél esetleg építeni, ne ezzel a könyvel kezd.

Perényi András

Perenyiandras.com

XIII+I. Keith Ellis – Csodalámpa

A célok megmutatják, hogyan juthatsz el oda, ahova menni akarsz, de gyakran nem adnak elég támogatást ahhoz, hogy elindulj. Vágyaink különbözőek. Olyan a hatásuk, mintha a szentjánosbogár fényéhez szokott szemedbe villámfény villanna. Álmodhatsz. Szárnyalhatsz. Olyan határtalan lehetőségek és korlátlan energiák forrását ismerheted meg, amelyek segítségével véghez viheted azt, aminek megvalósítása különben elképzelhetetlen lenne.

A CSODALÁMPA megmutatja, hogyan fogalmazhatod meg vágyaidat, és hogyan válthatod őket biztosan valóra – akárhonnan származol, akárhány éves vagy, akármilyenek a körülményeid.

XIII+II. Susanna Zucchelli, Cinzia Sasso –
Csak egy órácskát kérek!

Az idő a legértékesebb erőforrás, amellyel valamennyien rendelkezünk, s az egyetlen, amelyet sem megvásárolni, sem kölcsönkérni nem lehet. Hogy minden ránk váró feladatra jusson elegendő, először is az egyik legkínzóbb problémát kell megoldanunk.

Ez a könyv azoknak szól, akik naponta közelharcot vívnak a naptárral, az órával, azon igyekezve, miként tudnák összebékíteni az előttük tornyosuló bokros teendőikkel, feladataik tömkelegével. Nem lehetetlen vállalkozás, hogy napjainkat működőképessé tegyük, és elvégezzünk mindent, amit akartunk, vállaltunk: csak meg kell találnunk a megfelelő módszert. 

Csak az idő a miénk. A természetből egyedül ezt a rendkívül illékony dolgot birtokolhatjuk, s mégis hagyjuk, hogy bárki elvehesse tőlünk.

Seneca